Napallergia

A közelgő nyár, az egyre erősödő napsütés nem mindenki számára jelent boldogságot. Főként a napallergiások, s az érzékeny bőrűek látják kárát.

A napsugárzás a nyár közeledtével egyre erősebb lesz, így már most érdemes elkezdeni a fényvédő krémek használatát akkor is, ha hosszabb időn át az árnyékban tartózkodunk. A fák levelei, vagy egy napernyő jótékony takarása nem jelent száz százalékos védelmet az erős sugarakkal szemben. A napsütés különböző sugarakkal (pl. a rákkeltő hatással bíró UV-B sugárral) bombázza bőrünket, így károsítva azt.



A napallergia

Aki napallergiás az tudja, hogy a probléma már az első napsugarakkal feltűnik. A napallergia a bőr fokozott fényérzékenysége, mely öröklött tényezőkön is múlhat, de a nem megfelelő kozmetikumok és a nap együttes hatása is okozhatják. Tünetei változatosak lehetnek a piros foltoktól a csalánkiütésen át egészen az akné szerű kiütésekig. Kialakulásának közvetlen oka nem ismert, azonban az UV-A sugárzás is közrejátszik kialakulásában.

Nem egyszer a kozmetikumok és a nap, illetve egyes gyógyszerek és a nap kölcsönhatása válthatja ki. A tünetek tavasszal és nyáron rosszabbak, s bár kapható a kezelésre szolgáló ecsetelő, érdemes elkerülni a napozást, s a közvetlen napfényt. A napallergia nők esetében négyszer olyan gyakran alakul ki mint férfiaknál, aminek részben az is oka lehet, hogy egyes fogamzásgátló készítmények is növelhetik a fényérzékenységet.

Megelőzés

A napallergiát valójában elég nehéz megelőzni, hiszen a kialakulás oka sem tisztázott.
Mindenesetre érdemes betartani az alapvető napozási szabályokat, tehát délelőtt 10-től délután 4-ig kerüljük a napozást, mindig használjunk a bőrtípusunknak megfelelő fényvédő krémet, gyógyszerszedés esetén tájékozódjunk róla, hogy a készítmény mellett szabad-e a napozás. Egyes készítmények, pl. májgyógyszerek mellett tilos a napozás. Emellett segíthet, ha be tudunk szerezni UV-szűrő anyagból készült fürdőruhát.

Kezelés

A napallergia szintjétől függ, hogy milyen kezelésre van szükség. Bár egy nem túl ritka bőrbetegségről van szó, komolyan kell venni a problémát, hiszen egyes esetekben súlyosabb tünetekkel is járhat. A vele járó viszketés antihisztamin tartalmú krémekkel csökkenthető, illetve egyes kiütések ecsetelőkkel leszáríthatók. Egyes esetekben az is segíthet, ha szoláriumozással szoktatjuk a bőrt a napsütéshez. Természetes gyógymódok közül általában a béta-karotint szokták ajánlani.

A napallergia tehát nem csupán esztétikai probléma. Kiemelnénk, hogy nem fertőző, mint azt általában a bőrproblémákról gondolják. Tünetei kellemetlenek, s nehezítik a mindennapos életvitelt. A kezelés módja mindig egyénre szabottan történik, bőrgyógyász segítségével.

Megosztás:   Post to MySpace!  
Gyógymódok, egészség >> Cikkek >> Allergia (további cikkek)
Napozás és az allergia (2010-02-17 21:46:53)
Napallergia (2010-02-17 21:46:44)
Az allergia (2010-03-30 14:14:37)
Védelem a nap alatt (2010-03-30 14:14:13)
Napallergia - a nyár ellensége (2010-03-30 14:13:55)

abbCENTER.com - úton a magasabb tudatosság felé

Jogsértés jelentése | Hirdetni szeretnék | Impresszum | GYIK, Help | Rendszerleírás || Keresés